A hagyatéki eljárás első lépései és legfontosabb tudnivalói közérthetően.
BővebbenFókusz
Kizárólag öröklési jogra fókuszáló szakmai szemlélet
Az öröklési jog és a hagyatéki eljárás sajátosságainak alapos ismeretével, közel húsz évnyi közjegyzői szakmai tapasztalattal nyújtok célzott, naprakész és gyakorlatorientált jogi támogatást.
Közérthető jogi tájékoztatás
Fontosnak tartom, hogy az ügyfél pontosan lássa a lehetőségeit, de annak korlátait is, és értse a várható folyamatokat.
Személyre szabott megoldások
Nincs két egyforma öröklési ügy. Egy jól előkészített, megkötött, és azonnal működő egyezség többet ér a többévnyi, költséges, pereskedésénél.
Precizitás és biztonság
A gondosan előkészített jogi dokumentumok és a körültekintő ügyintézés hozzájárulnak ahhoz, hogy az öröklési folyamat minél gördülékenyebben és kiszámíthatóbban valósuljon meg. Egyébként pedig csak az a biztos, ami már megtörtént.
Bemutatkozásom
Dr. Dobozi Ferenc vagyok, 1984-ben végeztem az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Ezt követően előbb jogtanácsosként, majd ügyvédként működtem 2002-ig, leginkább cégjogi, munkajogi területeken, valamint közbeszerzési ügyekben. Több nagy cég, intézmény, és cégcsoport jogi képviseletét is elláttam állandó megbízások alapján.
Ezután közjegyzőhelyettesként, majd 2005-től 2024-ig – a közjegyzőkénti nyugdíjazásomig – közjegyzőként működtem Cegléden, a közjegyzőkről szóló törvényben meghatározott szakmai feladatokat ellátva.
Munkám során több, mint tízezer hagyatéki eljárást folytattunk le irodámban, szerződést (különösen: adásvételi, ajándékozási, öröklési, tartási, bérleti, kölcsön, zálog, házassági vagyonjogi szerződést), továbbá jognyilatkozatot (különösen: végrendelet, meghatalmazás, befogadó, vagy egyéb atipikus nyilatkozatot) tartalmazó okirataink száma is hasonló nagyságrendű volt.
2025. januárjában a jogászi hivatásom folytatásaként visszatértem az ügyvédi karba, amely során leginkább a közjegyzői munkám alatt szerzett szakmai tapasztalataimat kívánom az ügyfeleim javára ügyvédként hasznosítani.
Blog
A kötelesrész fogalma, jogosultjai és érvényesítésének szabályai egyszerűen.
BővebbenGyakran Ismételt Kérdések
Mennyi ideig tart egy hagyatéki eljárás?
Általában néhány hónaptól akár egy évig is eltarthat, az ügy összetettségétől és az örökösök közötti viszonytól függően.
Az élettárs örököl?
Nem automatikusan. Élettárs csak végrendelet vagy egyéb jogi rendelkezés esetén örököl.
Mi történik, ha több örökös van és nem értenek egyet?
A közjegyző egyezség hiányában dönt, vagy vita esetén peres eljárás is indulhat.
Kell adót fizetni az örökség után?
Bizonyos esetekben igen, de sok hozzátartozó és vagyonelem illetékmentes lehet.
Mi az a póthagyatéki eljárás?
Olyan eljárás, amely akkor indul, ha az eredeti hagyatéki eljárás lezárása után új vagyontárgy kerül elő.